Akár ritkán, akár gyakran indulunk hosszú utazásra, érdemes felkészülni az autóútra. És ez nemcsak azt jelenti, hogy járművünk megfelelő állapotban van, hanem azt is, hogy a saját egészségünkre is ügyelünk.
Az autó megfelelő állapota
A BestMarkt autófelszereléseinek kínálatában sok olyan hasznos holmit találunk, melyre szükségünk lehet az utazás során. Az akkutöltők, autós indítók mellett izzókat, invertert, különböző kábeleket, adaptereket is be tudunk itt szerezni.
De vannak olyan kényelmi eszközök is, mint amilyen az autós kihangosító vagy telefon-, illetve tablettartó. Amennyiben valamilyen problémánk adódik, azt lehetséges, hogy mi magunk is meg tudjuk oldani, ha például van nálunk egy elektromos pumpa, de az sem árt, ha tartunk a járműben olyan eszközt, mellyel guminyomást, profilmélységet is tudunk mérni. Azonban autónk mellett saját egészségünkre is érdemes hangsúlyt fektetni még utazás közben is.
Szabályosan közlekedjünk
Ahhoz, hogy biztonságban legyünk, ne írjunk üzenetet vezetés közben, hisz ez nem biztonságos és egyébként jogszabályt is sértünk vele. Mindig a biztonságos közlekedést helyezzük a fókuszba, és a szabályoknak megfelelően vezessünk.
Ha hosszú útra indulunk, csomagoljunk magunknak valamilyen egészséges rágcsálnivalót, hogy ne csábuljunk el a benzinkúton, amikor meglátunk egy tábla csokit vagy zacskó chipset. Jó ötlet lehet a szőlő, a répahasábok, de akár gyümölcsturmixot is vihetünk magunkkal vagy házilag készített aprósüteményt, kekszet.
Mindig tartsunk kéznél vizet, a hidratáltság megőrzése ugyanis nagyon fontos, különösen a hosszabb utakon, a kiszáradás ugyanis álmosságot okozhat, és csökkenhet a koncentráció is.
Apró tippek a kényelemért
Időről időre álljunk meg kicsit kinyújtóztatni a végtagjainkat, és ilyenkor mindig menjünk el mosdóba, még ha úgy is érezzük, hogy nem kell. Ne tartsuk sokáig vissza a vizeletünket, ez ugyanis húgyúti fertőzést is okozhat.
Az autóban töltött időt okosan is kihasználhatjuk, például megdolgoztathatjuk has- és törzsizmainkat. Egy-két másodperces feszítésekkel már sokat tettünk az egészségünkért.
Fontos, hogy mindig legyen nálunk elsősegélycsomag arra az esetre, ha elakadnánk az autóval. Ebben legyen sebtapasz, cukorka és vizespalack is, de gézzel és egyéb, például rendszeresen szedett gyógyszerekkel, fájdalomcsillapítóval is készüljünk.
Sokan élünk az állandó alváshiány állapotában, így megeshet, hogy kísértésbe esünk, hogy akkor is menjünk tovább, amikor már álmosak vagyunk. Azonban mindig álljunk meg pihenni, ha úgy érezzük, hogy leragad a szemünk, hisz ha a volánnál elalszunk, az súlyos vagy akár halálos balesethez is vezethet. Ha sokat ásítozunk, ha nehéznek érezzük a szemünket, akkor az már egy figyelmeztető jel, hogy pihenőt kell tartanunk.