Az egészségtudatos életmód egyre többek számára fontos, ehhez azonban nem csak a testi, hanem a lelki egészség is hozzátartozik. Az ideális egyensúly kialakítására a hétköznapokban is érdemes figyelni, így az sem mindegy, hogy milyen munkahelyi környezetben dolgozunk.
Újévi fogadalmak előtt
Az év végéhez közeledve hajlamosak vagyunk számot vetni nem csak az elmúlt évvel, hanem nagyobb távlatban is és átgondolni azt, hogy mit csináltunk szerintünk jól vagy rosszul, illetve min lenne érdemes változtatni. Ilyenkor mindenki kicsit őszintébb lesz saját magával is, az új évben pedig a motivációk is sokkal erősebbek, mint egyébként. Ezért sem véletlen, hogy sokak újévi fogadalma tartalmazza az életmódváltást és azt, hogy ettől a határvonaltól kicsit más életvitelt folytat majd, javítja az esetleges problémákat.
Januárban az edzőtermek is zsúfoltabbak hiszen amellett, hogy a rendszeres testmozgást végzők próbálják minél hatékonyabban ledolgozni az ünnepi túlsúlyt, azok is becsatlakoznak akik a fogadalmukat követve próbálnak kicsit egészségtudatosabb hétköznapokat élni. A lendület sokszor sajnos hamar elfogy, ezért is van szükség arra, hogy alapjaiban igyekezzünk átformálni gondolkodásunkat és igyekezzünk kiiktatni vagy megváltoztatni azokat a tényezőket, amik miatt esetleg kevésbé figyelünk magunkra.
Ebben természetesen lelkünk, szellemünk egészséges is fontos szerepet játszik, ami sokszor még akkor is rendbetételre szorul, ha a mindennapokban kevésbé is érezzük ezt szignifikánsnak. E tekintetben pedig a munkahely is releváns kérdés, hiszen ha valaki a mindennapjait egy számára nem megfelelő környezetben egy kevésbé motiváló munkakörben tölti, a rányomja a bélyegét az élet más területeire. Az új év tehát ideális alkalom egy új munkahely megtalálására is, ami ma már vidéken sem túl nehéz, hiszen például egy állás Nyíregyháza városában is egészen mást jelenthet, mint korábban.

Átalakuló lehetőségek
A vidéki munkalehetőségek kapcsán sokáig inkább azok hiánya képezte a közbeszéd tárgyát, ez a tendencia azonban mára megfordulni látszik. Tény, hogy a lehetőségek zöme továbbra is a fővárosban és annak vonzáskörzetében érhető el, ám mostanra a korábban lemaradásban lévő területek is megkezdték a felzárkózást. Utóbbiak közé sorolhatók a keleti régiók is, ahol eddig kevésbé változatos és összességében is sivárabb képet mutatott az álláspiac, mint az ideálisan elvárható lett volna.
Sok állás Nyíregyháza környékén is a hagyományosabb szektorokhoz, köztük a mezőgazdasághoz kötődött amellett, hogy természetesen egy átlagos városra jellemző munkalehetőségek is felbukkantak időről-időre. A választási lehetőségek hiánya ugyanakkor sokakat kényszerített arra, hogy olyan munkát vállaljanak ami nem feltétlenül passzol kvalitásaikhoz vagy szélsőséges esetben az is előfordult, hogy valaki a költözés mellett döntött. A lelki egyensúlyra egyik sincs feltétlenül jó hatással, így üdvös jelenség, hogy ma már jóval sokszínűbb Nyíregyháza álláspalettája.
Ehhez persze arra is szükség volt, hogy a tradicionálisan erős szektorok mellett más területeket is fejlesszenek, így ezúttal az iparra került a fókusz. A fejlesztések meghozták az eredményt, hiszen azóta több nagyobb nemzetközi vállalat is megjelent Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén, ami új munkahelyek tömegeit teremtette meg. Egy multinacionális vállalat ráadásul a körülmények színvonalában is erősebb, így egy mai állás Nyíregyháza valamelyik ilyen cégénél a szellemre és általános munkavállalói jólétre is pozitív hatással van.
Javuló életkörülmények
Egy ilyen modern állás Nyíregyháza egyik újabb vállalatánál nem csak a munkahely szempontjából javít a körülményeken, de a munkavállalók és az itt élők általános életszínvonalát is segít növelni. A magasabb bevételek és az erősebb motiváció pedig abban is segít, hogy egy esetleges életmódváltás elhatározása tovább kitartson. Ez pedig nem is feltétlenül csak lelki és szellemi, hanem anyagi szempontból is értendő, hiszen a magasabb jövedelemből nagyobb valószínűséggel költenek majd ilyen extra tevékenységekre is.
A bérkalkulátor 2025 évi verziója persze azt is megmondja, hogy pontosan hogy néz majd ki a fizetésünk bruttó és nettó összege egy új munkahelyen, figyelembe véve minden releváns, esetleg kedvezményre jogosító tényezőt. Annak tükrében, hogy az elmúlt években milyen körülmények jellemezték a keleti régiók munkaerőpiacát az a tény, hogy egy állás Nyíregyháza városában ma már ilyen gondolatokra is lehetőséget ad, abszolút üdvözlendő tendencia, mely remélhetőleg hosszan kitart.
A jövő évi életmódváltást nem lehet elég korán elkezdeni, így akár már érdemes lehet most megalapozni a változtatásokat. Az álláspiac böngészése folyamatos lehetőséget ad a nyitott pozíciók felkutatására, az év vége pedig akár ideális időszak is lehet a váltásra, hogy a következő évet már egy új munkahelyen, újult lendülettel kezdjük meg. A változás mindenki számára adott, a kérdés csak az, hogy élnek-e a kínálkozó lehetőségekkel. Jövőre kiderül.