Amikor egy intenzív edzés során a verejték végigcsordul az arcunkon, a szervezetünk sokkal többet veszít egyszerű víznél. Egy bonyolult és gondosan összehangolt ásványianyag-készlet ürül ki ilyenkor a pórusainkon keresztül, amely elengedhetetlen az idegrendszeri ingerületátvitelhez, az izomösszehúzódáshoz és a vérnyomás szabályozásához. A legtöbb hobbi- és élsportoló reflexszerűen nyúl a hűtőpultokban sorakozó, színes sportitalok után, azt gondolva, hogy ezzel mindent visszapótolt, amit a pályán hagyott. A valóság azonban az, hogy ezek a termékek gyakran több kárt okoznak, mint hasznot. A bennük lévő hatalmas mennyiségű finomított cukor, a mesterséges színezékek és a tartósítószerek feleslegesen terhelik az emésztőrendszert és az anyagcserét, miközben az elektrolit-tartalmuk sokszor köszönőviszonyban sincs azzal, amire a testünknek a regenerációhoz valójában szüksége lenne. A házi elektrolit-pótlás nem csupán egy spórolási technika, hanem egy tudatos biológiai beavatkozás, amellyel pontosan azt adjuk a szervezetünknek, amit az igényel, mindenféle felesleges ballasztanyag nélkül.
A kiürülő ásványi raktárak
A hidratáció megértéséhez először a verejték összetételét kell górcső alá vennünk. A Journal of the International Society of Sports Nutrition egyik átfogó tanulmánya szerint a verejték elsősorban nátriumot és kloridot tartalmaz, de jelentős mennyiségű kálium, magnézium és kalcium is távozik a folyadékvesztéssel. Ezek az ásványi anyagok mint elektromos töltéssel rendelkező ionok, azaz elektrolitok vannak jelen a testfolyadékainkban. Ők felelősek azért, hogy az elektromos jelek eljussanak az agyunkból az izmainkhoz. Ha az elektrolit-egyensúly felborul – például a nátriumszint drasztikusan lecsökken, amit hyponatrémiának nevezünk –, a teljesítményünk nemcsak visszaesik, hanem komoly egészségügyi kockázatokkal, például zavartsággal, izomgörcsökkel vagy akár eszméletvesztéssel is számolnunk kell.
A nátrium a sejtjeinken kívüli folyadékterek legfontosabb ionja, amely segít fenntartani a vértérfogatot és a vérnyomást. A kálium ezzel szemben a sejteken belül dominál, és kritikus szerepet játszik a szívritmus és az izomfunkciók stabilitásában. Az edzés során fellépő elektrolit-vesztés mértéke egyénenként rendkívül eltérő lehet; függ az intenzitástól, a környezeti hőmérséklettől, a páratartalomtól és a sportoló egyéni genetikai adottságaitól, az úgynevezett sós izzadó hajlamtól. Éppen ezért a standardizált bolti italok ritkán képesek kiszolgálni egy egyedi igényrendszert, míg a házi készítésű változatnál mi magunk kalibrálhatjuk az összetevők arányát az aktuális igényeinknek megfelelően.
A kereskedelmi sportitalok sötét oldala
A boltok polcain található legnépszerűbb sportitalok egyik legnagyobb problémája a cukortartalom. Bár az edzés közbeni szénhidrátbevitelnek megvan a maga helye, a legtöbb késztermékben alkalmazott magas fruktóztartalmú kukoricaszirup vagy finomított répacukor olyan hirtelen inzulintüskét vált ki, amit gyakran egy gyors vércukoresés követ. Ez a hullámvasút nemcsak a teljesítményt veti vissza, hanem gátolja a zsírok oxidációját is, ami különösen hátrányos azoknak, akik a sportot súlykontroll céljából is végzik. Emellett a szintetikus kék, piros vagy sárga ételfestékek, amelyeket kizárólag a vizuális vonzerő növelése érdekében adnak az italokhoz, számos kutatás, többek között a Southamptoni Egyetem vizsgálatai szerint is összefüggésbe hozhatók az emésztőrendszeri irritációval és az érzékenyebb egyéneknél fellépő gyulladásos folyamatokkal.

Egy másik kritikus pont a kálium és a magnézium aránya. A legtöbb kereskedelmi ital nátrium-fókuszú, és csak elenyésző mennyiségben tartalmazza a többi létfontosságú elektrolitot. Ez egyfajta hamis biztonságérzetet ad a sportolónak: azt hiszi, hidratált, miközben sejtjei kálium- és magnéziumhiányban szenvednek. A házi készítésű italoknál ezeket az arányokat természetes forrásokból, például citrusfélékből, kókuszvízből vagy speciális sófajtákból biztosíthatjuk, elkerülve az ipari feldolgozás során keletkező melléktermékeket és a felesleges kalóriaterhelést.
Miért nem ellenség minden cukor?
Amikor házi sportitalt készítünk, fontos megértenünk az úgynevezett nátrium-függő glükóz transzporter (SGLT1) működését a vékonybélben. A biokémia törvényei szerint a víz felszívódása sokkal hatékonyabb, ha a nátrium mellé egy kis mennyiségű glükóz is társul. Ez a két molekula együttesen aktivál egy olyan pumpamechanizmust, amely „beszívja” a vizet a bélfalon keresztül a véráramba. Ez az oka annak, hogy az optimális hidratáló ital nem csupán tiszta víz és só, hanem tartalmaz egy minimális mennyiségű természetes cukrot is.
Azonban a kulcsszó a mennyiség és a forrás. A házi receptben nem finomított cukrot használunk, hanem például egy kevés nyers mézet vagy juharszirupot, amelyek a glükóz mellett nyomelemeket és enzimeket is tartalmaznak. Az ideális arány körülbelül egy-két százalékos szénhidrát-koncentráció, ami bőven elegendő a felszívódás segítéséhez, de nem terheli meg az inzulinháztartást. A Harvard Egyetem sportélettani ajánlásai is hangsúlyozzák, hogy a túl koncentrált, magas cukortartalmú italok (hypertoniás oldatok) valójában vizet vonnak el a keringésből a bélrendszerbe az ozmózis miatt, ami dehidratációhoz és gyomorgörcsökhöz vezethet az edzés alatt. A célunk tehát egy hypotoniás vagy isotoniás oldat létrehozása, amely segíti, nem pedig gátolja a folyadékfelvételt.
A kálium és a magnézium, az izomfunkciók láthatatlan támogatói
A nátrium mellett a kálium a másik legfontosabb játékos. A kálium segít ellensúlyozni a nátrium vízvisszatartó hatását és biztosítja a sejtek belső feszültségét. A házi elektrolit-pótlás egyik legjobb káliumforrása a citrom és a lime leve, valamint a kókuszvíz. A kókuszvíz önmagában is egy természetes izotóniás ital, amely káliumban rendkívül gazdag, de önmagában nátriumból keveset tartalmaz, ezért érdemes egy csipet sóval kiegészíteni a tökéletes egyensúly érdekében.

A magnézium szerepe az izomlazításban és az energiatermelésben (ATP-szintézis) megkerülhetetlen. Bár verejtékkel kevesebb magnézium távozik, mint nátrium, a hiánya azonnal jelentkezik izomrángások vagy görcsök formájában. A házi italunkhoz adhatunk egy kevés folyékony magnézium-kloridot vagy választhatunk olyan ásványvizeket alapként, amelyeknek magas a természetes magnéziumtartalma. A kalcium szintén fontos az idegi ingerületek átviteléhez, de ezt a legtöbb esetben a kiegyensúlyozott étkezés fedezi, így az edzés közbeni italban csak kiegészítő szerepe van.
Hogyan állítsuk össze a saját receptünket a tudomány jegyében?
A házi elektrolit-ital felépítése egyszerű, ha ismerjük az alapelveket. Minden recept alapja egy liter tiszta víz vagy gyenge gyógytea, például rooibos vagy zöld tea, amelyek antioxidánsokkal is gazdagítják az elegyet. Ehhez adjunk hozzá körülbelül negyed-fél teáskanálnyi jó minőségű sót. Itt érdemes kerülni a finomított asztali sót, és helyette a kelta tengeri sót vagy a himalájai rózsaszín sót választani, mivel ezek a nátrium-klorid mellett több mint nyolcvanféle nyomelemet tartalmaznak természetes arányban.
A káliumot és az ízt frissen facsart citrom- vagy narancslével biztosíthatjuk. Egy liter vízhez egy egész citrom és egy fél narancs leve ideális arányt képvisel. Ha extra energiára van szükségünk a hosszú állóképességi edzésekhez, adjunk hozzá egy evőkanálnyi nyers mézet. A mézben lévő glükóz és fruktóz aránya kiválóan támogatja a korábban említett SGLT1 transzporter működését. Aki a modern biohacking irányzatokat követi, kiegészítheti az italt egy teáskanálnyi almasavval vagy kreatin-monohidráttal is, amelyek tovább javítják az izomzat hidratáltságát és energiatermelését. Az összetevőket alaposan rázzuk össze, és tartsuk hűvösen, mivel a hidegebb folyadék gyorsabban ürül a gyomorból, így hamarabb jut el a vékonybélbe, ahol a felszívódás történik.
Az ozmolaritás és a hidratációs ablak fontossága
Az elektrolit-pótlásnál nemcsak az összetétel, hanem a koncentráció, vagyis az ozmolaritás is számít. Ha az italunk túl sűrű, a szervezetünknek vizet kell áramoltatnia a bélbe, hogy felhígítsa azt, ami átmeneti dehidratációt és diszkomfortot okoz. A célunk egy olyan oldat, amelynek sűrűsége megegyezik a vérplazmáéval (izotóniás) vagy annál valamivel hígabb (hypotóniás). A legtöbb sportolónak a hypotoniás italok – amelyek kevesebb cukrot és sót tartalmaznak – bizonyulnak a legjobbnak az edzés közbeni folyamatos kortyoláshoz, míg az izotóniás változatok inkább az edzés utáni gyors regenerációt szolgálják.
Az időzítés is kulcsfontosságú. A hidratáció nem az edzés első percében kezdődik. Érdemes már a mozgás előtt egy-két órával elkezdeni a lassú folyadékbevitelt, hogy a sejtjeink telítettek legyenek, amikor a terhelés megindul. Az edzés alatt ne várjuk meg a szomjúságérzetet, mert az már a dehidratáció késői jele; igyunk rendszeresen, tíz-tizenöt percenként néhány kortyot a saját készítésű italunkból. A Journal of Applied Physiology adatai szerint a tervezett, elektrolitokkal dúsított folyadékpótlás akár tizenöt-húsz százalékkal is kitolhatja a kifáradási küszöböt a magas intenzitású tréningek során.