Az internetes Sportaza casino szórakoztatóipar előretörésével számos új fogalom jelent meg, amelyek elsőre nem feltétlenül voltak világosak a felhasználók számára. Ezek közé tartozik az esportok kifejezés is, amivel találkozhatsz többek között az olyan fogadási platformokon, amilyen a Sportaza casino, ráadásul bőséges felhozatallal.
A Sportaza casino oldalán a játékosok a legváltozatosabb esport kategóriákra tudnak fogadni, emellett lehetőség van a versenyek élő közvetítésének nyomon követésére is. A Sportaza casino és társai versenyképes és dinamikus szorzókat kínálnak ezekben a versenyekben.
Az esportok népszerűségét a Sportaza casino és a hozzá hasonló platformokon magyarázza az a törekvés, hogy a szolgáltatók igyekeznek folyamatosan fiatalítani ügyfélkörüket. Mivel pedig az esportok elsősorban a fiatalabb számára érdekesek, ezért célszerű döntés volt a Sportaza casino üzemeltetői részéről, hogy fókuszba helyezték ezeket a versenyeket.
Na de mi is az az esport
Az elnevezés ne tévesszen meg senkit. Az esport nem mást jelent, mint azon számítógépes játékok versenyszerű űzését, amelyekben a játékosok egymás ellen játszanak. A többség talán legyint erre és komolytalan dolognak hiszi, pedig nagyon is komoly üzletágról van szó, amelyben profi játékosok játszanak és jelentős összegeket fektetnek az érdekelt üzletágak képviselői.
A játékot ugyan az elmúlt tíz évbe fedezte fel az internet népe, pedig a kezdetek igazából az 1970-es évekig visszanyúlnak. Az első ilyen típusú versenyt 1972-ben a Stanford Egyetemen szervezték. Ekkor a játékosok a Spacewar nevű játékban mérték össze erejüket, a fődíj meg egy éves előfizetés volt a Rolling Stone magazinra.
Az aranykor a Space Invaders játék megjelenésével kezdődött, majd az első valóban nagyszabású turnéra 1980-ban került sor az Atari szervezésében. A versenyen több mint tízezren vettek részt.
Ez elhozta a műfaj számára a népszerűséget, az elkövetkező években tévék közvetítették a versenyeket. A Street Fighter II játék volt az, amely a következő nagy fordulópont volt 1991-ben, ekkor váltak ugyanis a versenyek közvetlenné két játékos között.
Az internet és a műfaj előretörése
A 21. század ezen műfaj számára is előretörést hozott. A legjobb szervezettséggel Dél-Korea játékosai rendelkeznek, ott már az évezred kezdete óta lehetséges a profi licencek kiváltása. Az előretörés mögött valószínűsíthetően az a tény áll, hogy az 1997-es koreai gazdasági válság után az országban gyorsan kiépültek a széles sávú internetes hálózatok, az emberek pedig a szórakozás felé fordultak.
A legismertebb esport kategóriák a küzdőversenyek, a sportjátékok, valamint a többszereplős aréna játékok. A versenyzők, a hagyományos sporthoz hasonlóan itt is csapatokba rendeződnek, napi több órát töltenek edzéssel és gyakran egy helyen is laknak. A fődíjakkal kapcsolatban legyen elég annyi, hogy bőven nagyobbak, mint amennyiben egy magazin egyéves előfizetése kerül.
A legnépszerűbb és a legtöbb rajongó által követett esport versenyek közé tartozik a League of Legends World Championship, a Dota2 Championship, vagy a Battle.net versenysorozat. Ezeket a versenyeket rendszerint nagyobb arénákban szervezik, ahol közönség is jelen van, ami tovább fokozza a hangulatot és a játék sport jellegét.
A legjobb versenyeket online módon közvetítik is, milliós nézettséggel. Ugyanakkor, komoly üzletnek számítanak az online fogadások is, ugyanis a szurkolók előszeretettel kötnek fogadásokat is a legmenőbb összecsapásokra.
Az esportok Magyarországon is nagyon népszerűek, úgy játékos, mint szurkolói szempontból, de természetesen számos platformon van lehetőséged arra is, hogy fogadj a kedvenc versenyeden.